A Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért február 10-én este egy szakmai előadás keretében nyitotta meg a 2025-ös évet az MCC budapesti Oktatási Központjában. Az „Ernst Jünger és kora” című előadást Prof. Dr. Helmuth Kiesel, a Heidelbergi Egyetem modern német irodalom emeritus professzor tartotta. Az est moderátora Prof. Dr. Frank-Lothar Kroll, a Chemnitzi Műszaki Egyetem 19. és 20. századi történelem professzora volt. Az eseményt Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet igazgatója nyitotta meg. A rendezvény - amelyen mintegy 70 vendég vett részt - német nyelven zajlott, magyar szinkrontolmácsolással.

Kiesel professzor az 1918 és 1945 közötti német nyelvű irodalomtörténetének elismert szakértője. Kiváltképp nagy elismerést kapott az Ernst Jüngerről 2007-ben megjelent átfogó és méltán híres biográfiája. Aligha akad olyan német irodalomtudós, aki olyan intenzíven foglalkozott volna Ernst Jüngerrel, mint ő. Jünger, aki 1895-től 1998-ig, vagyis 102 évet élt, kétségkívül nagy hatással volt a 20. század német irodalomtörténetére. Legfontosabb és egyben legvitatottabb alkotói korszakasza minden bizonnyal a két világháború közötti időszak volt. Olyan művek fémjelzik Jünger munkásságát, mint az „In Stahlgewittern” (Acélzivatarban) vagy az 1945 utáni időszakban írt „Heliopolis”, amely Németországon túl is számottevő nemzetközi hírnevet hozott számára. Művei világszerte és főleg hazájában esztétikai és politikai viták tárgyává váltak. Maga Kiesel a „20. század legvitatottabb német írójának” nevezte Jüngert.

Az írót sokan „protofasisztának” és a „nemzetiszocializmus szellemi úttörőjének” tekintették. Sokak számára különösen háborús könyvei, mint például az „In Stahlgewittern”, olyan nacionalista és hősi eszméket tükröznek, melyek az erőszakot dicsőítik és a harcos férfiasságot idealizálják. Így a háború után Ernst Jünger számos könyvét korlátozták hazájában és magát Jüngert pedig hosszú időre eltiltották a publikálástól. Az író azonban egész életében védekezett a náci fasizmusban való bűnrészesség vádja ellen. Erről „Strahlungen” (Sugárzások) című művében 1949-ben ezt írta: „A földrengés után az ember a szeizmográfokra csap. De a tájfunokért nem lehet a barométereket hibáztatni, ha nem akarják, hogy a primitívek közé sorolják őket”.

Jüngert a nemzetiszocializmus úttörőjeként jellemezni mindenképpen egy elhibázott feltevés lenne. Kiesel professzor hangsúlyozta, hogy Jünger a nemzetiszocialistákkal ellentétben nem volt a rasszizmus, revansizmus vagy expanzionizmus híve. Nacionalista szemlélete a későbbiekben inkább planetáris szemléletté változott. De továbbra is szeizmográfikus érzékkel rögzítette korának társadalmi fejleményeit. Később Jünger e technokrata és planetáris változások következményeit, például a globális felmelegedést is nyugtalansággal kezelte.

Írásaiban is tanúbizonyságot tesz kimagasló irodalmi minőségről. Nemcsak háborús élményeiről szóló könyveket és politikai témájú műveket írt, hanem számos fantasztikus regényt és útleírást is publikált az élete során. Olyan szokatlan témákkal is foglalkozott, mint a droghasználat vagy a jövő technológiái, mint az űrutazás, a mobiltelefon, a robotok és a nanotechnológia, méghozzá jóval azelőtt, hogy ezek valósággá váltak volna. Ernst Jüngert 1982-ben Goethe-díjjal tüntették ki. Munkássága - összegezte Kiesel - „a 20. század alakulását a világtörténelem horizontján belül” öleli fel.

Az előadást egy panelbeszélgetés követte Frank-Lothar Kroll professzorral. A panelbeszélgetés középpontjában Jünger munkásságának és a nemzetiszocializmusban betöltött szerepének megítélése, a demokráciához és a fasizmushoz, illetve a kollektivizmushoz való viszonya, valamint irodalmi munkásságának szakaszai és gyakorlati háttere állt. Szóba került az is, hogy Jünger már az 1930-as években elhatárolódott a nemzetiszocialistáktól. Az est zárását a közönség kérdései tették teljessé.